Létrehozva: 2017.12.07.

Pech: az afrikai vezetőknek nem áll érdekében a migráció megszüntetése

A korrupció és a népességnövekedés miatt az afrikai államok vezetõinek egyáltalán nem áll érdekében, hogy az Európa felé irányuló migráció megszûnjön.

Hubert von Brunn a német Epoch Times cikkében arról ír, hogy a migráció elleni európai harc lényegében reményvesztett, tekintve,  hogy több afrikai állam vezetőjének nem áll érdekében, hogy megállítsák az Európa felé irányuló illegális migrációt. Pedig november végén tárgyalóasztalhoz ült 80 európai és afrikai állam vezetője is, hogy megvitassák, miként lehetne elejét venni az afrikaiak kivándorlásának. A csúcstalálkozó során megállapodás született, hogy az elkövetkezendő időszakban az Európai Unió 44 milliárd eurót juttat a régióba, amitől azt remélik, hogy stabilizálhatják a régió gazdaságát. Ez azért is érdekes, mert eddig sem csak a pénzen múlott, hogy a fekete kontinens nem tudott a sajt lábára állni.

Az elmúlt 60 évben ugyanis több mint 2000 milliárd (!) dollár segélyt juttattak a kontinensnek, a konkrét eredmények azonban elmaradtak. Ennek fő oka pedig szinte az egész Afrikát átszövő korrupció

- véli Hubert von Brunn. A folyamatos katonai és politikai viszályok nagyon sok pénzt felemésztenek, és a legtöbb vezető a saját pozícióját próbálja bebetonozni, a nép pedig rendszerint hoppon marad. Ahhoz tehát, hogy az EU által ígért 44 milliárdnak valódi hatása legyen, a legcélszerűbb az lenne, ha ez az összeg nem az államok által irányított számlákra érkeznének.

2,5 milliárd lakos 2050-ig

Az éhínség, a terror és a háborúk ellenére is érvényes az a jóslat, miszerint 2050-re megduplázódhat az afrikaiak száma. Érthető tehát, ha az afrikai vezetők nem tolonganak azért, hogy visszatartsák a kontinensükről elvágyókat. 

Egyes szakértők azt állítják, hogy már közel sem számít olyan tabu témának Afrikában a születésszabályozás, mint amennyire az korábban volt. Európa pedig akkor segíthetne a leginkább, ha perspektívát tudna mutatni az afrikaiaknak, hogy miért érdemes a hazájukban maradni. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek