KÜLFÖLD

Párttársa beperelte Hillary Clinton korábbi First Ladyt

Az amerikai Demokrata Pártot komoly belső ellentétetek feszítik, és a 2020 novemberében esedékes elnökválasztás közeledtével a konfliktusok egyre inkább elmélyülni látszanak a párt prominens képviselői között. 

Ahogy arról a szerdán beszámolt, Hillary Clinton durván nekitámadt a 2020-as elnökjelöltségre pályázó párttársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak. A korábbi külügyminiszter és First Lady szerint Bernie „tipikus karrierpolitikus, senki sem szereti őt és pályafutása során eddig semmit sem tett le az asztalra.”

Most úgy látszik, hogy egy újabb front nyílt az egymást ócsárló demokrata politikusok között, ugyanis Tulsi Gabbard elnökjelölt aspiráns rágalmazás miatt pert indít Hillary Clinton ellen.

(instagram)

A hawaii képviselőnő szerdán nyújtotta be a keresetet a manhattani szövetségi bíróságon. Hillary Clinton ugyanis még tavaly októberben azt állította: a 2020-as amerikai elnökválasztáson Gabbard „az oroszok favoritja, eddig egy csomó internetes oldalon keresztül, és más módokon is támogatták őt”.

A keresetben Gabbard ügyvédje kijelentette: Clinton nyilatkozata egyfajta bosszú volt azért, mert Gabbard a 2016-os választásokon Clinton pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort támogatta.

A benyújtott dokumentumban úgy fogalmaznak: „akár személyes gyűlöletből fakadóan, politikai ellenségeskedés miatt, vagy az attól való félelemből eredően, hogy a Clinton és szövetségesei által oly sokáig uralt pártban valós változások indulhatnak meg, tény az, hogy Clinton hazudott”.

Bár kártérítési összeget nem jelölte meg Gebbard, egyes hírforrások szerint a politikus 50 millió dollár értékű kárt szenvedett Clinton kijelentése miatt.

És ezeket olvastad már?