Létrehozva: 2016.03.01.

Pártbetiltást kezdeményez a német parlament

Németországban újra megpróbálják betiltani a szélsõjobboldal pártját. Ellenzõk szerint felesleges: túl kicsi és a betiltás csak mártírt csinálna belõlük. Mások szerint viszont félõ, hogy a migránsválság miatt megerõsödik.

Szerző Sárosy Mariann

Németország legfelsőbb bírósága azt vizsgálja, hogy hogyan tudnák betiltani a leginkább szélsőjobboldali szervezetet, a Nemzeti Demokrata Pártot (Nationaldemokratische Partei Deutschlands, NPD) - írja a BBC.

A betiltásról szóló kezdeményezést a szövetségi Bundesrat (a parlament felsőháza) nyújtotta be az alkotmánybírósághoz: eszerint az NPD rasszista és antiszemita, és a működésével fenyegeti Németország demokratikus rendjét.

A szélsőjobboldali pártot már többször próbálták betiltani: 2003-ban a bíróság elutasította a keresetet, mert nem találta elég meggyőzőnek a bizonyítékokat, amelyeket a beépített állami ügynökök szolgáltattak a párt veszélyességéről.

A mostani ellenzők is azt mondják: a procedúra akár visszafelé is elsülhet, mert mártírt csinál az antiszemita pártból, aminek összesen 5200 tagja van. (Bár a korábbi vezetőjük, Udo Voigt ott ül az Európai Parlamentben.)

Németországban a II. világháború óta különösen nehéz betiltani egy pártot, ez összesen kétszer történt meg a háború óta. 1952-ben a szélsőjobboldali Szocialista Birodalmi Pártot, míg 1956-ban a Német Kommunista Pártot (DKP) oszlatták fel.

 

Szerző Sárosy Mariann

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák