Létrehozva: 2019.09.24.

Paprikasprét fújtak szét fiatalok a buszon, rosszul lett a sofőr

Nyolc fiatal migráns szállt fel a németországi Marburg egyik buszjáratára, ahol szinte azonnal ütni kezdtek két utast. Az egyik támadó paprikasprével fújta áldozatait.

A németországi Marburg rendőrségének közlése szerint kilenc ember megsérült, amikor fiatal migránsok egy csoportja paprikasprével támadt egy helyi buszjárat utasaira. A bevándorlók nem sokkal éjfél után szálltak fel a járműre, ahol azonnal megtámadtak egy 18 és egy 19 éves szintén migrációs hátterű fiatalt. A dulakodás során a támadó nyolc migráns közül az egyik paprikasprét vett elő, és telenyomta vele az utasteret. A balhézó migránsbanda ezt követően azonnal kereket oldott.

A helyszínen összesen kilenc utast kellett elsősegélyben részesíteni, a legtöbben a paprikaspré miatt légzési nehézségekkel küzdöttek. Közéjük tartozott a busz sofőrje is, aki ezen kívül még a fejére is kapott egy ütést, amikor békíteni próbálta a verekedő bevándorlókat. A kiérkező rendőrök a támadókat már nem találták a helyszínen, 50 perccel később azonban újabb riasztás érkezett be hozzájuk.

A pályaudvar közelében ugyanis a két megvert migráns meglátta azokat, akik korábban a buszon rájuk támadtak. A járőrök ekkor már időben érkeztek, és a korábbi nyolc migránsból hármat őrizetbe vettek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek