KÜLFÖLD

Pánik a boltban: a vécépapír soron szülte meg gyerekét egy anya

A vécépapírok előtt adott életet gyermekének egy nő, miután a boltban elfolyt a magzatvíz.
  • Szerző: Ripost

Biztos, hogy nem így tervezte a vásárlását egy nő, aki egészen mással távozott a springfieldi Walmart hipermarketből, mint azt eredetileg tervezte.

Úristen, most mi fog történni?

– emlékszik vissza az első gondolatára Jessica Hinkle üzletvezető a helyi KY3 tévécsatornának. Egy anyának ugyanis a vécépapírsoron beindult a szülés és elfolyt a magzatvize. Azt az anya még elmondta a bolt dolgozóinak, hogy a legutóbbi gyereke 30 perc alatt megszületett.

A Walmart munkatársai kétségbe estek, nem tudták, mitévők legyenek, de szerencséjükre ekkor feltűnt egy nő azzal, hogy egy szülészeten dolgozik ápolóként, és segíthet-e. Szerencsére a zsebében volt kesztyű is, Hinkle pedig egy papírlappal eltakarta a sort, hogy útját állja a kíváncsiskodóknak.

A szülés közben megérkeztek a tűzoltók is, akik segítettek levezetni az ápolónőnek a szülést. Nagyjából 45 percig tartott az egész, a bolt vásárlóközönsége végig éljenezve biztatta az anyát. Mikor hordágyon kivitték, felemelte a kezét, és mindenki tapsolni kezdett.

Olyan jó volt megélni, tudod, hogy most mindenki min megy keresztül, és a babával mintha minden rendbe jött volna

– mondta az üzletvezető, aki felkereste az anyát, és megtudta, a babával mindketten jól vannak.

És ezeket olvastad már?