Létrehozva: 2016.10.06.

Öt évig ruhásszekrény mögött lapult a véreskezű Mamma, így bukott le

Olaszország egyik legjobban keresett bûnözõje ismét rács mögé kerül. Saját villájában bujkált, most azt találgatják, miért csak most kapták el.

Öt éven keresztül sikerült megúsznia az olasz maffiavezér Antonio Pellének, hogy elfogják a rendőrök. A csak "Mamma"-ként emlegetett 54 éves bűzözőt végül egy ruhásszekrény mögül szedték ki a zsaruk.  Hogy miért csak most döntöttek úgy, hogy szétnéznek a bandavezér tengerparti villájában, az egyelőre rejtély. Csak sejteni lehet, hogy eddig valakik "felülről" bevédték.

Az olasz hírügynökség szerint a szekrényből titkos átjáró nyílt egy bunkerhez, s ha hívatlan vendég érkezett, akkor ott lapult meg Mamma - írja a Bild.

A férfi még 2011-ben tűnt el egy kórházból, orvosi kezelésre vitték a börtönből, így lett ő  Olaszország legkeresettebb embere. A maffiavezérnek még 20 évet kell lehúzni a rácsok mögött, korábban ugyanis fegyver- és drogkereskedelem miatt ítélték el.

A Pelle család nevét korábban összefüggésbe hozták azzal a duisburgi gyilkossági üggyel is, aminek során hat embert lőttek le egy pizzéria előtt. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya