Létrehozva: 2020.01.21.

Összeomlott a norvég kormánykoalíció, miután visszafogadtak egy Iszlám Állammal szimpatizáló nőt

Nem kizárt, hogy a hivatalos 2021-es dátumnál egy évvel korábban kell parlamenti választásokat tartani Norvégiában a kormánykoalíció széthullása miatt.

A bevándorlásellenes norvég Haladó Párt (FRP) elnöke, Siv Jensen – aki pénzügyminiszter is egyben – bejelentette, hogy pártja kilép a jobboldali kormánykoalícióból, mert nemrég visszaengedtek a skandináv országba egy Iszlám Államhoz köthető nőt és két gyermekét Szíriából – írja a BBC.

(Siv Jensen, a norvég Haladó Párt elnöke)

A kilépés akár előrehozott választásokat is eredményezhet, ugyanis az FRP távozásával kisebbségbe került a törvényhozásban a kormánykoalíció másik három tagja, a Konzervatív Párt, a Liberális Párt és a Kereszténydemokrata Párt.

Siv Jensen azzal indokolta a döntését, hogy egy meg nem nevezett pakisztáni-norvég nőt visszaengedtek az országba, aki 2013-ban Oslóból az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által uralt területekre szökött, hogy az iszlamisták oldalán harcolhasson (értsd: egy dzsihadista férfi felesége legyen).

„A mi pártunk nem köt kompromisszumokat olyan emberekkel, akik önként csatlakoznak terrorszervezetekhez, és a norvég társadalom alapjait akarják lerombolni. Ezután semmi oka nincs az FRP-nek arra, hogy ebben a kormányban tovább működjön” – fogalmazott Jensen a sajtótájékoztatón, amikor bejelentette pártja távozását.

A hírre reagálva Ena Solberg norvég miniszterelnök azt mondta, hogy a nőt elsősorban egyik gyermekének rossz egészségi állapota miatt engedték vissza az országba, mert orvosi ellátásra szorult. Ine Marie Söreide külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy a kormányt humanitárius okok vezérelték.

Jensen szerint azonban a nő ürügyként használta beteg gyermekét a visszatéréshez, és egyébként sem a gyerekek, hanem az anyjuk hazatelepítését ellenzik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?