Létrehozva: 2020.02.04.

Összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Görögországban

Azért kezdtek mozgolódni migránsok Leszbosz szigetén, mert attól tartanak, hogy a görög kormány visszatoloncolja őket Törökországba, vagy az anyaországukba.

Egy nagyjából 2000 főt számláló illegális migránscsoport összecsapott a görög rohamrendőrökkel Leszbosz szigetén hétfő délután – írja a Reuters hírügynökség.

Görög rohamrendőrök összecsapnak a migránsokkal Leszbosz szigetén. (Photo by Manolis Lagoutaris / AFP)

Az illegális bevándorlók a hírhedt móriai befogadótáborból szerettek volna eljutni Leszbosz központjának számító Mitilínibe. A tömeg a táborban tapasztalható zsúfoltság, illetve rossz ellátási körülmények miatt tüntetett, miközben azt követelték, hogy azonnal szállítsák őket a kontinentális Görögországba, és osszák szét őket az Európai Unió tagállamai között. A rendőrség többször felszólította a migránsokat, hogy térjenek vissza a befogadóközpontba, majd könnygázt vetett be.

A Új Demokrácia vezette konzervatív görög kormány minél hamarabb gátat szeretne szabni a mediterrán országba irányuló migrációnak, a már görög földön tartózkodó illegális bevándorlókat pedig hazaküldenék.

Például növelték a határrendőrök számát a Törökországgal közös határszakászon és az Égei-tenger keleti felét található szigeteken. A kabinet azt tervezi, hogy 2020 nyaráig bezárja a görög szigeteken található regisztrációs létesítményeket, és zárt kitoloncolási központokat hoz létre helyettük, hogy felgyorsítsák migránsok hazaszállítását. Ezen felül egy közbeszerzési projektet is kiírtak, aminek keretében keresik azokat a magánvállalkozásokat, akik úszó akadályokat építenének a görög szigetek köré a migránsok visszatartása érdekében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl