Létrehozva: 2021.12.14.

Orosz külügyminisztérium: gyilkos vírusok szabadulhatnak ki a felolvadó jégből

Nemzetközi összefogást sürget Oroszország a sarkkörön túli fagyott talajból kiolvadó kórokozókkal szemben.

A globális felmelegedés következtében emberekre is veszélyes halálos vírusok és baktériumok olvadhatnak ki az északi sarkkörön túli fagyott talajból, azaz a permafrosztból – figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium különmegbízott nagykövete. Nyikolaj Korcsunov a Zvezda televíziós csatornának adott interjújában azt mondta: az elméleti esélye megvan annak, hogy ismeretlen, fertőzőképes vírusok aktivizálódjanak, ezért az északi sarkkörön elterülő országok kormányainak együtt kell működnie a probléma kezelésben, máskülönben a semmiből előbukkanó kórokozók felfoghatatlan pusztítást is okozhatnak.

Bolygónk szárazföldjeinek közel 20 százalékát, azaz körülbelül 30 millió négyzetkilométert évezredek óta fagyott talaj, úgynevezett permafroszt borítja. Ebben az elzárt környezetben a szerves anyagok, így a vírusok és a baktériumok is elképesztően hosszú ideig képesek a túlélésre. Mindez azt jelenti, ha ezek az organizmusok egyszer kiszabadulnak a fagyott talaj fogságában, akkor elméletileg képesek lehetnek élőlényeket megfertőzni és járványokat okozni.

Az elmúlt évezred megfigyelései alapján a permafroszt felső fél méteres rétege olvadt csak meg nyaranta, de a klímaváltozás hatására manapság az olvadás már másfél-két méter mélyen is bekövetkezhet. Mivel ez a szám évről-évre növekszik, a talajban „téli álmot alvó” vírusoknak és baktériumoknak egyre jobb esélyeik van a kiszabadulásra, amire sajnos már több esetben is volt példa. 2016-ban például egy felszínre került lépfenevírus okozott halálos megbetegedést egy 12 éves kisgyermek esetében, 41-en pedig kórházba kerültek a fertőzés következtében egy szibériai kis faluban.

Vezető virológusuk és járványügyi szakértők szerint a globális felmelegedés negatív hatásai miatt az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbá válhatnak a jövőben. Éppen ezért Nyikolaj Korcsunov azt fogja javasolni Északi-sarkvidéki Tanács tagországainak (Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország, USA), hogy közösen hozzanak létre egy biológiai biztonsággal foglalkozó munkacsoportot.

„Fennáll a veszélye annak, hogy a őskori vírusok és baktériumok felébrednek a talaj kiolvadásával. Ezért létre kell hoznunk egy bio-védelmi mechanizmust az Északi-sarkvidéki Tanácson belül, hogy hatékonyan tudjunk fellépni a jövőbeni fertőző betegségekkel szemben”

- fogalmazott a befolyásos orosz diplomata, aki nem elsőként hívja fel a fagyott föld, a permafroszt felolvadásának problémájára a figyelmet.

Az oroszországi tundra nagy részét fagyott talaj, azaz permafroszt borítja.

Szergej Davydov orosz tudós már több ízben figyelmeztetett arra, hogy a permafroszt olvadása ősi ökoszisztémák élővilágát hozhatja a felszínre, beleértve a vírusokat is. Davydov külön felhívta arra a figyelmet, hogy Oroszország területének nagy része olyan permafroszt, amely évmilliók óta nem olvadt fel, és olyan ősi vírusok lehetnek benne, amelyek közül néhány akár rendkívül veszélyes lehet.

A témában nemrég egyébként maga Vlagyimir Putyin is állást foglalt. A 2020-as Valdai Vita Klubban tartott beszédében az orosz elnök azt mondta, hogy az ország területének 65 százalékát permafroszt alkotja, így Oroszország infrastruktúrájára nézve beláthatatlan következményekkel járna, ha ez a terület akár csak egy kicsit is felolvadna.

„Az olvadás érintené a csővezeték rendszereinket, a permafrosztra épült városainkat, és így tovább. Ha a permafroszt felszínközeli rétegeinek akár csak 25 százaléka elolvad 2100-ra, akkor annak csontig hatóan érezni fogjuk a hatását – fogalmazott Putyin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt