Létrehozva: 2021.12.28.

Óriási veszély leselkedik az emberiségre: egymás megevését sem zárják ki a tudósok

Nem várt eseményekre figyelmeztetnek a szakértők!

Két vezető tudós, aki azt vizsgálja, hogyan hagyhatnánk el a Földet, arról mesélt a Metro-nak, hogy milyen lehetőségek és kihívások rejlenek egy másik bolygóra való átköltözésben. Köztudott, hogy a Naprendszerünk számos bolygóján az emberek nem tudnának élni, főként azért, mert például nincs oxigén, víz vagy megfelelő táplálék.

A szakértők lehetséges úti célként jelölték meg a Jupiter holdját, a Callistót, és a Szaturnusz megfelelőjét, a Titánt. Előbb azonban azt javasolják, hogy érdemes lenne a Marson vagy a saját Holdunkon próbálkozni – ahová továbbra is viszonylag könnyen el lehetne juttatni a Földről származó utánpótlást, ha váratlan problémák adódnának. A tudósok ugyanis az élelmiszerhiányt, a betegségeket és az önellátóvá válás nehézségeit sorolták fel a fő veszélyek közé, ami bármely távoli bolygón káoszt okozna, hiszen a Földről érkező segítség akár évekbe is telne, mire elér hozzájuk.

Charles Cockell, az Edinburghi Egyetem asztrobiológia professzora szerint mindenképp rengeteg tesztet kell elvégezni, hogy a kialakított rendszer működjön.

„Még a legjobb technológia mellett is megtörténhet a baj. Ha egy csoport embert felraksz a Callistóra, és a dolgok elkezdenek rosszul menni, például a növénytermesztési modul tönkremegy, kénytelenek megenni egymást, ha nincs más mód a túlélésre.„

Dr. Cameron Smith egyetértett abban, hogy az élelmiszerellátás kulcsfontosságú kérdés és az egyik első legfontosabb dolguk, hogy egy igazán jó gazdálkodási rendszert alakítsanak ki.

„Amikor az emberek elkezdtek gazdálkodni, több száz fős kis falvakban telepedtek le. Azoknak a településeknek minimális kapcsolatuk volt más gazdálkodó falvakkal. Mindent maguk termesztettek, azt viselték, amit előállítottak. Ez nem egy utópia, de mégis sikerült neki több ezer éven keresztül fennmaradni. Valószínűleg mi is ki tudunk dolgozni valami ilyesmit.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat