Létrehozva: 2020.08.10.

Óriási tömegverekedés a strandon, napernyőkkel estek egymásnak a fürdőzők

Az emberek napágyakkal, napernyőkkel és homokkal dobálták egymást. A rendőrök szinte tehetetlenül nézték végig, hogy mi folyik a szemük láttára.

A környező városokból kellett rendőri erősítést hívni a közkedvelt belga üdülőhelyre, Blankenberge-be. Történt ugyanis, hogy hatalmas tömeg özönlötte el a tengerpartokat a hétvégén az országban tomboló hőhullám miatt. A 35 Celsius-fokos hőségben többen nem tartották be a járvány terjedését akadályozó előírásokat, nem engedelmeskedtek az intézkedő rendőröknek, és többször rendbontássá fajultak az incidensek nem csak napközben, de éjjel is.

A fürdőzők közül többen arról számoltak be, hogy a biztonságiak a közelgő dagály miatt arra kértek egy-egy csoportot, hogy hagyják el a strandot.

A helyi rendőrök teljesen tehetetlenek voltak
Fotó: afp

Erre azért lett volna szükség, mert a homokos tengerparton az összezsúfolt tömeg nem tudta volna megtartani a szükséges másfél méteres távolságot. A társaság azonban nem akart hazamenni, a feszültség pedig odáig fajult, hogy az emberek napágyakkal, napernyőkkel verték egymást, sőt olyan is akadt, aki homokot szórt a vitapartnere szemébe. Amikor a helyszínre érkező egyenruhások megpróbálták lenyugtatni a kedélyeket, akkor az emberek a rendőrökre is rátámadtak. Olyan heves indulatok szabadultak el, hogy csak a környező városokból érkező erősítés segítéségével sikerült lenyugtatni a kedélyeket.

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében egyébként a belga tengerpart három népszerű városa, Oostende, Knokke és Blankenberge vezetése úgy döntött, hogy nem engedi területére lépni az egy napra érkező fürdőzőket.

Belgiumban – a visszavonásig érvényes szabályozás értelmében – a településeken csak a helyi lakosok, nyaralótulajdonosok, az ott tartósan megszálló vendégek, illetve a székhellyel rendelkező vállalatok és szervezetek alkalmazottai tartózkodhatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?