Létrehozva: 2019.05.13.

Orbán Viktor presztízsét növeli a washingtoni találkozó

Megkérdezték Steve Bannont, az amerikai elnök korábbi fõtanácsadóját, mit gondol arról, hogy hétfõn, 14 év után ismét a legmagasabb szinteken tárgyal az amerikai és a magyar vezetés.

A Politico hosszas cikkben foglalkozik azzal, hogy hétfőn Washingtonban fogadja Orbán Viktort Donald Trump amerikai elnök. Ezzel kapcsolatban több szakértőt is megkérdezett a lap, többek között Steve Bannont, Trump korábbi főtanácsadóját, aki azt mondta, hogy Trump mindig is figyelemmel kísérte Orbánt.

Orbán presztízsét növeli, hogy Donald Trump ma találkozik vele

– fogalmazott Steve Bannon.

Elmondta, hogy a korábbi amerikai elnök, Barack Obama regnálása alatt feszült és rideg volt a viszony a két ország vezetése között, azonban Trump mindig is figyelemmel kísérte a magyar kormányfőt.

Steve Bannon szerint több fontos lépés vezetett ahhoz, hogy ma létrejöhet a csúcstalálkozó. Példaként említette, hogy Kína egyre nagyobb befolyást szerzett Európában, valamint azt, hogy Trump egyik legrégebbi barátját, Orbán Viktor nagy tisztelőjét, David Cornsteint kérte fel a magyar nagyköveti tisztségre. Fontos volt még, hogy Rex Tillersont Mike Pompeo váltotta az amerikai külügyminiszteri poszton, aki sokkal nyíltabb Magyarország felé:

Tillerson nem volt nyitott, továbbra is blokkolta Orbánt. Pompeo alatt ez teljesen megváltozott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért