KÜLFÖLD

Orbán Viktor: Közép-Európa akkor virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással.

A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem mûködik; a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációhoz vezet; a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd; Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttmûködik egymással - ezt a négy tanulságot fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Pekingben az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint.
  • Szerző: RIPOST

Orbán Viktor szerint az elmúlt évtized értékes politikai leckéire alapozhatjuk válaszainkat az átalakuló világrend kihívásaira.


    

Beszédében kifejtette: a demokráciaexportra épülő külpolitika egyszerűen nem működik, valójában problémákat okoz, destabilizációhoz vezet, és végül az ellenkezőjét eredményezi annak, mint amit várnak tőle.

Mindannyiunknak meg kell értenie - fogalmazott -, hogy a kölcsönös tisztelet alapján kell állni,

tiszteletben kell tartani a népek kulturális, vallási és politikai hagyományait. Azt is el kell fogadni, hogy a miénktől eltérő politikai rendszerek néha sikeresebbek gazdasági szempontból és a szegénység elleni küzdelemben, és néha versenyképesebbek is

- jegyezte meg.

Szavai szerint az Egy övezet, egy út egy olyan kezdeményezés, amely a kölcsönös tisztelet és a kulturális hagyományok elfogadásának elvét követi. Hozzátette, az elmúlt néhány évben ez vált a világ legnagyobb gazdaságfejlesztési projektjévé, és megfelelő választ ad a változó világrend által támasztott kihívásokra.

A miniszterelnök szerint az elmúlt évtized második tanulsága az, hogy a demográfia erejét nem szabad alábecsülni. Ha az emberek nem látják a fejlődés perspektíváját, akkor új otthont kezdenek keresni maguknak. Ezért a világ fejlettebb országainak oda kell vinniük a segítséget, ahol szükség van rá, ahelyett, hogy a problémákat saját országaikba hoznák - fejtette ki.

Hangsúlyozta, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezés megadja a fejlődés lehetőségét a fejletlen országoknak, ezért jó választ ad a migráció okaira.

A harmadik lecke, amit megtanultunk - folytatta -, hogy a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd. A kontinensek fizikai összekapcsolása hatalmas mennyiségű pénzt, nagy erőfeszítést, ragyogó mérnöki munkát, merész képzeletet és határozott politikai akaratot igényel. Az Egy övezet, egy út rendelkezik mindezzel - mutatott rá.

A negyedik tanulság közös közép-európai tapasztalat: a múltban, amikor a Kelet és a Nyugat szembekerült egymással, Közép-Európa mindig szenvedett, a gazdasága nem tudott fejlődni, nem volt hozzáférése a modern technológiához, és volt, amikor még a szabadságát is elvesztette - fejtette ki.

"De amikor a Kelet és a Nyugat együttműködött, gazdasági virágzás volt és szabadon éltünk"

- mondta Orbán Viktor, örömét fejezve ki, hogy az Egy övezet, egy út arra törekszik, hogy együttműködési pontokat hozzon létre a Kelet és a Nyugat között konfrontáció helyett.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a kormányfő végül arról beszélt, hogy Magyarországnak az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legnagyobb beruházása a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése, egyúttal jelezte, hogy jelenleg is

ígéretes tárgyalásokat folytatnak Romániával és Kínával a Budapest és Bukarest közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításáról.
 

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Rögtön puha mézeskalács
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?