Létrehozva: 2019.05.10.

Orbán Viktor: csak olyan vezetőket tudunk támogatni, akik bevándorlásellenesek

Csak olyan dokumentumot tudunk támogatni, ami egyértelmûen bevándorlásellenes, és olyan vezetõket tudunk támogatni, akik bevándorlásellenesek, mondta a V4NA-nak és a magyar HírTV-nek Nagyszebenben az EU-csúcsot követõen Orbán Viktor.

A miniszterelnök a nagyszebeni találkozást követően azt mondta: "Ez egyfelől egy ünnepnap az európai naptárban, és mindenki, aki az Európai Unió tagja, úgy gondolja, hogy jó üzletet csinált, amikor belépett. Ugyanakkor senki sem elégedett teljesen. Sem azok, akik beengedték az újakat, sem azok, akik újként léptek be.”

Úgy fogalmazott, „Abban mindenki egyetért, hogy változásokra van szükség, ugyanakkor nem azt akartuk megbeszélni, hogy végül is mik legyenek ezek a változások. Azt viszont nem tehetjük meg, hogy hamarabb döntünk a változásokról, minthogy a választópolgárok leadták volna a voksaikat. Mert mégiscsak demokráciában élünk, meg kell várni az ő döntésüket.”

Orbán Viktor szerint Nagyszebenben inkább mindenki szándék nyilatkozatokat tett és mondott, tudomásul véve, hogy majd a választói döntések ismeretében június vége fele próbálnak összerakni egy olyan dokumentumot, ami tartalmazza az unió jövőjéről szóló legfontosabb állításokat. „Én a magyar álláspontot minden kérdésben határozottan képviseltem” - tette hozzá.

Kiemelte: a V4-ek folyamatosan tárgyalnak arról, hogy milyen irányban kellene haladnia az uniónak. „Semelyik fontosabb régió nem maradhat képviselet nélkül, és Közép-Európa egy nagy régió, a közepében pedig ott vannak a V4-ek. Ezért érthető hogy folyamatosan tárgyalnak arról, hogy milyen irányban kellene haladnia az uniónak, milyen személyi rendszerben kellene haladnia az uniónak. Zajlanak erről még az egyeztetések. Ma annyit lehet ez ügyben mondani, hogy

csak olyan dokumentumot tudunk támogatni, ami egyértelműen bevándorlásellenes, és olyan vezetőket tudunk támogatni, akik bevándorlásellenesek. Ez a magyar álláspont, de közép-európai álláspont is egyben”

- hangsúlyozta nyilatkozatában a miniszterelnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek