KÜLFÖLD

Ez nagyon durva: így menekültek a nők a zsaruk elől egy szépségszalonból – videó

A korlátozások ellenére illegálisan működött egy szépségszalon. A zsaruk ütöttek rajta a vendégeken.
  • Szerző: Ripost

Különös videót tett közzé a Metro és a helyi hírportálok, amelyen több nő látható, akik egy sikátorban futva menekülnek.

Az esetről kiderült, hogy a hölgyek egy walesi szépségszalon vészkijáratán át távoztak, amikor megtudták, hogy rendőrök tartanak az üzlet felé. A szalon a helyi korlátozó intézkedések miatt nem lehetett volna nyitva, a nagy forgalomra azonban hamar felfigyeltek a hatóságok.

Amikor megjelentek a rendőrök, a bent tartózkodók többszöri felszólításra sem nyitottak ajtót, így kénytelenek voltak betörni – addigra viszont kiürült a szalon. A nyomok is arra utaltak, hogy percekkel korábban szépítkezés zajlott odabent, még a szoláriumok csövei is melegek voltak.

A menekülők, akik legalább nyolcan voltak, nem úszták meg ennyivel a történteket. Mostanáig három embert sikerült azonosítani a hatóságoknak, egy biztonsági kamera felvétele alapján, ami rögzítette a menekülőket.

A videón az is jól látszik, hogy volt, aki vizes, samponozott hajjal menekült a sikátorban. Annyi már bizonyos, hogy a szalon tulajdonosának 400 ezer forintot kell fizetnie, amiért a tilalom ellenére is kinyitott – írta a Metropol.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?