Létrehozva: 2018.02.27.

Nyers csirkét etettek a prostitúcióra kényszerített lányokkal az emberrablók

A nigériai lánykereskedõk "otthonról" hozták magukkal Európába az áldozataikat. Velük együtt érkezett a fekete mágia és a vudu szertartás is.

Vudu rituálék alkalmával nyers csirkét etettek meg az elrabolt és prostitúcióra kényszerített lányokkal az emberrabló-lánykereskedők, mert hitük szerint ezzel meg lehet törni az áldozataik akaraterejét

– írta a Mirror.

A lánykereskedő banda 11 tagját Spanyolországban, három különböző városban, egy másikukat Manchesterben tartóztatták le. Négy lányt sikerült megmenteni a rendőröknek.

Kiderült, hogy a lányokkal elsősorban a levágott csirkék nyers szívét etették meg, de a “szertartás” közben bántalmazták is őket.

A rituálén átesett áldozatoktól az emberrablók az európai utaztatásért pénzt is követeltek, amelyet a szerencsétlen nők “ledolgozhattak”. Megfenyegették őket, hogy ha bárkinek is
beszélnek hányattatásaikról, vagy jelentik azt a rendőrségnek, akkor megölik a Nigériában maradt családtagjaikat.

Anna Pozzi oknyomozó újságíró szerint 13 évesnél nem idősebb lányokat azzal csábítottak Spanyolországba, hogy ott bébiszitterkedhetnek vagy fodrász-
tanulók lehetnek.
Az út végén azonban őket is várta a vudu szertartás, majd a prostitúció.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek