Létrehozva: 2017.12.31.

Nyakig felfegyverkezett rendőrök lepték el az utcákat, hatalmas a készültség

A fenyegetések miatt nagyfokú rendõri jelenlétet rendeltek el, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat.

Az ISIS azzal fenyegetőzött, hogy pokollá változtatja a szilvesztert Londonban. A hatóságok nem bízzák a véletlenre, és több ezer rendőrt vezényeltek az utcákra állig felfegyverkezve.

A brit fővárosban a számítások szerint 250 ezer ember fogja az utcán köszönteni az új évet. A legforgalmasabb terekre, rakpartokra már kordonokat és betontömböket helyeztek el, hogy meggátolják, hogy autóval a tömegbe lehessen hajtani.

De nemcsak Londonban, hanem New Yorkban is fokozott rendőri jelenléttel készülnek. Hagyományosan a Times Square-en összegyűlt tömeg ünneplésével együtt köszöntik az amerikaiak az új esztendő érkeztét. A Times Square-i sokadalom programját - amelynek során mások mellett fellép Mariah Carey, Nick Jonas vagy Andy Grammer is - a nagy amerikai televíziós csatornák élőben közvetítik. Az éjfélt tűzijáték és konfettieső köszönti majd, és szokás szerint a magasból leereszkedik egy óriási, csillogó kristálygömb.

A tér környékén ezer biztonsági kamera, mesterlövészek, fémdetektoros ellenőrző pontok és csomagokat ellenőrző rendőrök vigyáznak a nyugalomra. Az idén először olyan nyomkövető kutyákat is bevetnek, amelyeket arra képeztek ki, hogy megtalálják azokat, akiknél robbanóanyag van vagy volt.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil