KÜLFÖLD

Nizzai merénylet: újabb négy embert vettek őrizetbe

Előző héten a nizzai Notre-Dame-nál hajtottak végre iszlamisták merényletet. Hárman meghaltak.
  • Szerző: Ripost

Újabb négy embert vettek őrizetbe a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylettel kapcsolatban – közölték kedden rendőrségi források, amelyek azt is megerősítették, hogy az elkövetőt koronavírussal diagnosztizálták, emiatt napokkal elhalasztották a kihallgatását.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A négy gyanúsítottat kedd délelőtt a fővárosi agglomerációban, Val-d'Oise megyében állították elő.

Nizza, 2020. október 29.
Rendõrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek.
MTI/EPA/Sebastien Nogier

Egyiküket, egy 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt az elkövetővel, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávival, míg a másik három, 23 és 45 év közötti ember az első lakhelyén tartózkodott az előállításkor, ezért őket is őrizetbe vették.

Korábban már hat embert előállítottak a támadással kapcsolatban, de hétfő este a támadón kívül már csak egy ember volt őrizetben: egy 29 éves tunéziai állampolgár, Ahmed B-A, akit a Nizzától negyven kilométerre található Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrég érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Nizza, 2020. november 2.
Elõször tartanak misét a nizzai Notre-Dame-bazilika bejáratánál 2020. november 1-jén, azt követõen, hogy október 29-én Brahim Ausszaui 21 éves tunéziai bevándorló késsel támadt a bazilikában tartózkodó három emberre, egy idõs nõt lefejezett, a sekrestyést és egy másik nõt halálosan megsebesített. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a támadást követõen.
MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az elkövetőt válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírustesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották.

Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben – közölte az előző esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban.

„Észre kell venni, hogy Európa biztonsága, és ezzel együtt az európai életforma áll támadás alatt” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyben szolidaritásáról biztosította Ausztriát.

„Osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránk. Európának, az európai nemzeteknek meg kell védeniük magukat az elharapózó eszetlen erőszakkal szemben, mert különben nagy baj lesz” – hangsúlyozta a jelenleg Kambodzsában tartózkodó külügyminiszter.

Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az osztrák kormány kedden az előző esti bécsi merénylet után, amelyben a legfrissebb adatok szerint négy ártatlan ember halt meg.

Félárbócra eresztették a zászlókat az osztrák kancellári és az elnöki hivatal, valamint az összes minisztérium és középület előtt. Kedd délben egyperces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra, és szerdán az iskolai oktatás is megemlékezéssel kezdődik.

– Az Osztrák Köztársaság a múltban, a jelenben és a jövőben is a sokszínűség, a párbeszéd és az egymás iránti kölcsönös tisztelet országa lesz – írta határozatában a kormány.

A kabinet a szabadság és a demokrácia elleni támadásnak nevezte a merényletet. Jelezte: minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja védeni alapértékeit, és nemzetközi partnereivel harcolni fog a terrorizmus és a szélsőségesség ellen.

Négyen haltak meg a támadásban

Hétfő este egy – vagy több – szélsőséges merénylő lövöldözni kezdett a Seitenstettengasse utcában található központi bécsi zsinagóga környékén.

És ezeket olvastad már?