Létrehozva: 2017.10.06.

Nincs vége a borzalomnak: erősödik az Iszlám Állam

Kis túlzással semmit nem érnek a katonai sikerek a terrorszervezettel szemben, mivel az Iszlám Állam a virtuális kalifátus kialakításán dolgozik.

Sok szenvedést ígérő jövőt festett fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) vezetője. Alekszandr Bortnyikov szerint az, hogy a terroristák sorra veszítik el iraki és szíriai állásaikat, nem jelenti az Iszlám Állam végét. A vereségek hatására a dzsihádisták egy új hálózat kiépítésére törekednek, amelyhez nem feltétlenül kell  területi bázis sem. Bár ha arra kerülne sor, a terroristáknak több ország is szerepel a célkeresztjében, ahol újra felépíthetik a kalifátus alapjait.

 

Ami viszont fontosabb most számukra, az a globális terroristahálózat felhúzása: rengeteg harcost küldtek el a Közel-Kelet instabil országaiba, hogy ott feszültséget keltsenek, új tagokat toborozzanak, és támadjanak, ha olyan utasítást kapnak. Emellett Európába, az Egyesült Államokba és a Távol-Keletre is megpróbálják bejuttatni legveszélyesebb harcosaikat, és ezzel egy időben az interneten keresztül próbálják felpiszkálni a radikalizmusra és erőszakra hajlamos muszlimokat.

Bortnyikov szerint a stílusváltás nagyon veszélyes, mivel a terrorszervezet vezérei már azt kérik a potenciális tagoktól, hogy ne utazzanak Szíriába és Irakba, mert a titkosszolgálatok könnyen lekapcsolhatják őket – inkább maradjanak a hazájukban, és ha jelt kapnak, ott támadjanak. Ráadásul a terroristák egyre szélesítik támadásaik típusait, a robbantások, késelések, gázolások mellett egyre gyakoribbá válnak a kibertámadások is.

Az Iszlám Állam nem adja könnyen magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?