Létrehozva: 2020.08.30.

Nigériai fertőzöttek megtámadták egy római kórház személyzetét

Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetének tagjait és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai migráns, miután megtudta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szombaton az olasz védelmi minisztérium.

A két nigériai férfit és a társaságukban lévő nőt előzőleg a főváros közelében lévő fogadóközpontból szállították a római Celio katonai kórházba, a Covid-19 járvány fertőzöttjeinek a kezelésére kijelölt központba. Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből. Megtámadták a kórház személyzetét és néhány ott szolgálatban lévő katonát, ütlegelni és harapni kezdték ez utóbbiakat. Csupán néhány könnyebb sérülést okoztak, de ezután rögtön feljelentették őket hatósági személy elleni erőszak miatt.

Fotó: Pixabay

Bár nem történt súlyos sérülés, az eset olaj volt a tűzre a migráció kérdéséről Olaszországban jelenleg folyó éles belpolitikai vitában. Matteo Salvini, a Liga vezetője az ügy kapcsán keményen bírálta a kormányt, amely szerinte „semmibe veszi a migránskérdés súlyosságát”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl