Létrehozva: 2021.02.23.

„Sokként ért minket„ – mindhárom gyermekét elvesztette egy ritka betegségben az anya

Az édesanya mindhárom gyermekét elvesztette egy betegség miatt, amely csak 110 embert érintett az Egyesült Királyságban.

Toni Mathieson és szerelme, Stewart összes gyermeke egy olyan betegségben szenvedett, amely megakadályozza, hogy a test lebontsa a zsírokat a létfontosságú szervek körüli sejtekben. Ez a a Niemann-Pick szindróma.

Két gyermekük, Hannah és Samuel csecsemőként halt meg, míg lányuk, Lucy négyéves koráig élt. Lucy megnagyobbodott májjal, sárgasággal és a normálnál nagyobb léppel született. A szülőknek egy sor vizsgálat elvégzése után szörnyű dologgal kellett szembesülniük: kislányuk C típusú Niemann-Pick betegségben szenved, és a diagnózis felállítása után az orvosok csak hat hónapot adtak neki, de 4 éves koráig élt.

„Amikor még 2003-ban megszületett az első lányunk, sokként ért minket, hogy beteg„ – mondta az édesanya a The Sunnak.

Amint Lucy idősebb lett, nem tudott sem beszélni, sem járni, a betegség végül kétéves korában kezdett elhatalmasodni rajta. Toni szerint lánya életében bár sok minden kimaradt, boldog gyermek volt, és azt is megélhette, hogy elkezdett mászni.

„Kétéves korától kezdve a betegség elhatalmasodott rajta, ami azt jelentette, hogy nem tudott nyelni, sokszor nem volt tudatánál és a látására is kihatott. Egyáltalán nem volt képes járni, és 24 órás felügyeletre szorult” – mesélte az anya, akinek még két gyermeke született. Egy a négyhez volt az esélye, hogy ismét megtörténik a baj, sajnos mindkettejüknél megjelent.

„Bíztunk benne, hogy nem érinti majd őket, de sajnos nem így lett. Mindketten pici babaként kellett, hogy meghaljanak.„

Most Toni támogatja a ritka betegségekben szenvedő gyermekek családjait, saját tapasztalatból nyújt nekik erőt a küzdelemhez, többek között a Niemann-Pick szindróma borzalmaihoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?