Létrehozva: 2017.09.19.

Német családokat szakít szét a migránsválság

A Bild címû német napilap vezércikkben számol be a Németországban uralkodó társadalmi feszültségrõl. Kicsit több mint egy héttel a választások elõtt mindenkinek megvan a véleménye az aktuális politikai helyzetrõl, amelynek központi témája a migránsválság.

A cikk írója a saját és kollégái tapasztalatát osztja meg az olvasókkal. A szerző, édesanyja 63. születésnapján szóba hozta, hogy ők a feleségével befogadnának egy rászoruló menekültet. Az ünnepi hangulatnak azonnal vége lett, azóta az újságíró szülei és a felesége nem beszélnek egymással. A nagyszülők már csak akkor látogatják meg az unokáikat, ha a feleség nincs otthon.

Egy másik újságíró az édesapjával már nem tud úgy a politikáról beszélgetni, hogy ne vesznének össze. Az édesapa szívfájdalma, hogy a falujuknak 40 migránst be kellett fogadnia. Azt ígérték a politikusok, hogy családok fognak érkezni, de kiderült, egyedülálló fiatal férfiak lesznek az új lakók.

A cikk szerzőjének egyik kollégája  pedig olyan esküvőn járt, amin néhány menekült is megjelent, mint kiderült, a vőlegény barátai. A násznép fele pedig szinte azonnal otthagyta a lagzit.

A Bildben megjelent írás kérdéssel zárul. Vajon a szeptember 24-i választások után lesz-e egyezség a migráció ügyében a németek között, vagy marad a megosztottság?

Erősödik a jobb-, gyengül a baloldal

A választások előtt bő egy héttel készült felmérés szerint az Angela Merkel vezette pártszövetség 37 százalékon áll, a szociáldemokraták már csak a szavazatok 20 százalékát szereznék meg. A harmadik legerősebb párt, a migránsok befogadását elutasító Alternatíva Németországért (Afd) l2 százalékkal.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat