Létrehozva: 2017.03.24.

Német agyrém felfüggesztve?

Visszavontak egy migrációt támogató törvényjavaslatot.

Sok német város még a saját lakosairól sem tud gondoskodni – állította a Bundestag alelnöke, Johannes Singhammer, a Welt.de cikke szerint. E megdöbbentő kijelentéssel indokolta, hogy Németország nem engedheti meg magának, hogy a már oltalmazott szír állampolgárok magukhoz hívják Szíriában élő rokonaikat is. Pedig ezt a politikusok korábban már megígérték nekik.

A családegyesítést tehát legalább 2018 márciusáig el kell halasztani – mondta a politikus. Hozzátette, hogy addig kell felfüggeszteni, ameddig a beérkező családtagoknak előkészítik a bölcsődéket, iskolákat, kifizethető lakásokat és idősgondozókat...

A hivatalos statisztika szerint Németországban körülbelül 500 ezer szír menekült él, akikhez – a szövetségi belügyminisztérium állítása szerint – egyenként 0,9 – 1,2 családtag érkezik. A családegyesítés további fél millió szíriait jelent, ha ezek a számok igazak.

Az ugyanis hihető, hogy a már Törökországig elvándorolt családokból főként csak a munkaképes férfiak jöttek tovább Európába, de különböző források szerint egy átlagos szír család ennél sokkal nagyobb: 4 – 7 fős!

Az UNICEF statisztikája szerint pedig a szír menekült gyerekek száma 2013 és 2016 között ötszörösére nőtt, 520 ezerről 2,4 millióra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat