KÜLFÖLD

Nem vizsgálták meg a köhögő asszonyt: kiderült, halálos beteg

Az idős asszony még nyár elején jelezte orvosának, hogy nehezen kap levegőt és köhögőrohamok gyötrik, de nem foglalkoztak vele. Most pedig már késő...
  • Szerző: Buster

Az angliai Ellie Krzywynek a szakorvosok szerint alig hat hónapja lehet hátra. A 62 éves, nyolcszoros nagymama szerettei úgy vélik, ha idejében felfedezik tüdőrákját, talán meghosszabbíthatták volna az életét.

Az asszony ugyanis már nyáron jelezte orvosának, hogy folyamatosan köhög és fullad is, de nem vizsgálták meg, csak antibiotikumot írtak fel neki. Az orvos arra hivatkozott, hogy a járvány miatt, csak egy negatív koronavírus teszt után tud bármilyen vizsgálatot elvégezni rajta.

Ellie tesztje végül negatív lett, így fogadták a kórházban, ahol kiderült, tüdőrákja van és már nem lehet rajta segíteni.

„Úgy vélem, hogy a koronavírust kifogásként használták, hogy ne kelljen őt megvizsgálniuk” – magyarázta a Daily Mailnek a haldokló asszony lánya, Marina Sendall, hozzátéve: „Már a karantén előtt is nehéz volt időpontot kapni, de ha az édesanyámat elsőre megnézik, amikor betelefonált, talán egész más kimenetele lett volna a dolgoknak. Persze talán akkor se kapott volna briliáns diagnózist, de legalább több időt tölthettünk volna vele”- mondta a nő.

Bors

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?