Létrehozva: 2021.07.28.

Nem várt fordulat hozott új nyomot Maddie ügyében

Dokumentum filmet forgatnak Madeleine McCann eltűnéséről. A forgatás során egy új bizonyíték is felbukkant.

A Madeleine McCann eltűnését vizsgáló új televíziós dokumentumfilmből kiderülhet, hogy a jelenlegi fő gyanúsított, Christian B. nem volt érintett az ügyben.

A Channel 5 egy háromrészes sorozatot sugároz, amely az új nyomra összpontosít, ami két oroszra utal, akik 2007-ben elvihették Madeleine McCannt szülei hotel szobájából.

Fotó: Twitter

A dokumentumfilmet ráadásul egy volt rendőrnyomozó vezeti, és a hírek szerint új tanúkkal beszélget. Egy portugál forrás szerint: „Az új információk arra utalnak, hogy két orosz állhat a kislány elrablásának háttérében.”

Ezt erősíti meg Christian B. levele is, amiben erősen kritizálta a német ügyészséget, az ellene felhozott vádak miatt – írja a Bors.

A kis Maddie ügye már évek óta húzódik, ezért a hónap elején a rendőrség 350 000 fontot (kb. 148.043.505 forint) kapott, hogy megpróbálják végre lezárni az ügyet és megtalálják a felelőst.

A Grange-művelet egyébként 2011-es elindítása óta 12,5 millió fontjába (kb. 5.288.125.000 forint) került az adófizetőknek, és Cressida Dick, a Met rendőrfőnöke szerint a keresése addig folytatódik, amíg „nincs mit tenni”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő