Létrehozva: 2019.04.15.

Nem szállítok zsidókat - mondta a londoni muszlim Uber taxis

Majd szó nélkül elhajtott és törölte a rendelést.

Letiltott a hálózatából egy londoni muzulmán taxist az Uber. Az történt, hogy “Ahmad”, aki a londoni utcákat járta, a Wembley Hill Road és az Empire Way kereszteződésében látta, hogy várnak rá az
utasai. Szólt nekik, hogy mindjárt jön, csak kiteszi az éppen vele utazókat.

Amikor rövidesen visszatért,

egy pillanatra megállt mellettük és kiszólt “nem szállítok zsidókat”, majd elhajtott. Sam Adler és üzleti partnere csak álltak ott megkövülten,

majd megértették, hogy ez a fejükön lévő kipa miatt történt. Utóbb kiderült, hogy miután tovább hajtott, “Ahmad” törölte a rendelésüket.

A történet eljutott a Thejc.com újságíróihoz is, a Uber megrendelésének képernyőképével együtt. Az Uber szóvivője úgy reagált a történtekre, hogy a sofőr viselkedése teljesen elfogadhatatlan és a vállalat nem tolerálja a diszkrimináció bármilyen formáját. Ugyanakkor visszautasították, hogy bármilyen kártérítést fizessenek a történtek miatt.

Sam Adler csak annyit fűzött hozzá, hogy ha az emberek látják, hogy a Brit Munkáspárt vezetői nyitottak az antiszemitizmusra, akkor ami a parlamentben folyik, annak továbbterjedő hatásai is vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt