Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.17.

Nem semmi, milyen levelet írt Macron a franciáknak!

"Ez a levél nagyon hosszú, a franciákat egymás ellen hangolja, és az egész vita csak arról szól, hogy Macron idõt nyerjen az EP-választásokig." Hogy a fentieket ki mondta? Eláruljuk.

Macron elnöknek tennie kellett valamit, miután a leváltását követelő sárga mellényesekkel még most is szimpatizál az ország lakosainak 60 százaléka. Most tehát leszállt a fellegekből Franciaország első embere, és nyílt levelet írt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a hetente ismétlődő tüntetések helyett inkább beszélgessenek arról, mit is szeretnének. „Az a célom, hogy önökkel együtt a haragot megoldásokká alakítsuk” – írta.

A levél és az azt követő három hónapos vita azonban „se nem népszavazás, se nem választás” – szögezte le rögtön a levél elején, jelezve, hogy mi az, amire ne is gondoljanak a honfitársai.

A 34 kérdés között eldöntendő és nyitott kérdések egyaránt szerepelnek. Az első kérdéssor arra keresi a választ, hogy a franciák szerint mely adókat kellene csökkenteni, és vannak-e olyan közszolgáltatások, melyeket a franciák szerint meg kellene szüntetni, mert többe kerülnek, mint amennyire hasznosak.

A második témához aligha lesznek értelmes hozzászólások, mert ilyen kérdések szerepelnek közte, mint: „Hogyan szerveződjön az állam?”, vagy „Meg kell-e vizsgálnunk az állami adminisztráció működését és hogyan?”

Az ökológiával kapcsolatos kérdések sem sokkal egyszerűbbek egy átlagpolgár számára. Ráadásul rögtön itt egy beugrató kérdés: „Hogyan finanszírozzuk az “ökológiai átmenetet” adókkal, s milyen adók lennének a leghatékonyabbak?”

„Milyen megoldásokat javasolnak például a régi kazán vagy a régi autó
cseréjére?”, „Milyen megoldások lennének a lakhatásra, a fűtésre és a takarmányozásra?”

A negyedik részben Macron politikailag korrekt módon elismeri, hogy „nagyobb erőt kell adnunk a demokráciának”, majd a konkrétabb kérdések között ilyenek vannak: „Kötelezővé kell-e tenni a szavazást?”,  „Szükséges-e csökkenteni a parlamenti képviselők vagy más választott csoportok számát, és ha igen, akkor mennyivel?”, „Növelnünk kell-e a népszavazások számát és kik kezdeményezhetnének népszavazást?”

A migrációról is beszélgetne az elnök a népével. Igaz, a saját maga által felállított keretekhez szigorúan ragaszkodik. Tehát:

Hogyan lehetne javítani a migránsok beilleszkedését? Miután már teljesítettük a migrációval kapcsolatos kötelezettségeinket /.../ szeretnék-e, hogy a francia parlament éves célokat tűzzön ki?

 

Igaz, az „éves célok” helyett használhatta volna a „kvóták” kifejezést is...

A levél első kritizálói közé tartozik Jordan Bardella, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnek az idei EP választásokra kijelölt listavezetője, aki a BFMtv-ben kijelentette hogy ez a levél egyrészt nagyon hosszú, másrészt a franciákat egymás ellen hangolja és az egész vita csak arról szól, hogy Macron időt nyerjen az EP választásokig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány