KÜLFÖLD

Nem hiszed el, honnan jött a tegnapi brüsszeli merényletkísérlet elkövetője

A hatóságok egyelőre korainak tartják, hogy megnevezzék a feltételezett elkövetőt, de az már kiszivárgott, hogy hány éves és hol lakott.
  • Szerző: Ripost

Bár a belga belügyminiszter,  Jan Jambon korábban arról számolt be, hogy a hatóságok azonosították a tettest, a személyazonosságát még nem akarták nyilvánosságra hozni. 

A VTM belga közszolgálati televízió azonban névtelen forrásokra hivatkozva bejelentette, hogy

az elkövető egy 37 éves, molenbeeki férfi volt.

A belga főváros Molenbeek nevű negyede azután került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hogy kiderült,

hosszabb-rövidebb időre többen is megfordultak ott a 2015-ös párizsi és a tavalyi brüsszeli merényletek elkövetői közül.

Mint korábban a %% beszámolt róla, kedd este az elkövető a brüsszeli pályaudvaron szeretett volna robbantani, robbanómellényt, robbanószerekkel teli hátizsákot és még egy robbanóanyaggal teli szemeteszsákot is találtak a rendőrök. A férfi a tavalyi brüsszeli terrortámadáshoz hasonlóan szöges bombát használt volna. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően elfogták.

A tárcavezető emellett bejelentette, hogy a történtek ellenére továbbra is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét.
 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?