Létrehozva: 2017.03.12.

Nem engedjük, hogy megöljék a fiunkat!

Egy fiatal házaspár küzd a kisfiuk életéért - az orvosokkal, akik szerint a babát hagyni kellene méltósággal meghalni.

A hét hónapos Charlie Gard szülei minden napjukat egy londoni kórházban töltik – gyermekük mellett. A kisfiú ugyanis egy nagyon ritka genetikai betegséggel született, és jelenleg gépek tartják életben. Az orvosok azt kérik a szülőktől, hagyják a picit méltósággal meghalni, Connie és Chris azonban még küzd egyetlen gyermekéért.

 

Charlie múlt augusztusban született, látszólag egészségesen. Azonban hamar kiderült, hogy nincs minden rendben: semmit nem fejlődött, 8 hetes korában pedig visszakerült a kórházba. Az orvosok megállapították, hogy Charlie egy olyan ritka mitkondriális betegségben szenved, amelyet előtte csak 16 embernél diagnosztizáltak a világon. A kór gyakorlatilag minden szervet károsít, a túlélési esélyek minimálisak.

Az orvosok szerint most már fel kéne adni a harcot, hiszen minden lehetőséget kimerítettek, a kisfiú állapota viszont egyre tovább romlik. A szülők viszont interneten keresztül gyűjtenek pénzadományokat, abban bízva, hogy egy amerikai beavatkozás megmentheti a kicsi életét.

A ritka betegségre még nincs gyógymód – egy amerikai tudós azonban épp egy kezeléssel kísérletezik. A szülők ebben a kísérletben bíznak, az amerikai úthoz viszont rögtön egy magángépre lenne szükségük, hiszen a kisfiút egy pillanatra sem lehet levenni a kórházi gépekről, azokat viszont csak speciális repülővel lehet szállítani. A kezelési költségekkel együtt a családnak közel 1,2 millió fontra, azaz 430 millió forintra lenne szüksége

Az idő azonban fogy, a kórház és a szülők is a bírósághoz fordultak, hogy döntsenek: élhet-e még egy kicsit Charlie, vagy a szülőknek fel kell adniuk minden reményüket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?