Létrehozva: 2018.01.19.

Nem bírnak a muszlimokkal a börtönőrök

Lassan tarthatatlanná válik a helyzet a francia börtönökben, a radikalizálódott rabok rendszeresen rátámadnak az õreikre, akik emiatt hétfõn sztrájkolni kezdtek.

Az Európát érő sorozatos terrortámadások után kiderült, hogy sok merénylő korábbi börtönévei alatt vált szélsőséges iszlamistává. Ezért a kontinens több országában is prioritássá vált, hogy megállítsák a rácsok mögött terjedő radikalizmust, elválasszák a terjesztőket a fogékony raboktól, illetve „deradikalizálják” a veszélyessé vált muszlimokat. A folyamat azonban nagyon lassan halad, és Franciaországban a börtönőrök szerint több kára volt, mint haszna.

 

Ezt mutatja az is, hogy kevesebb mint egy hét alatt három alkalommal is börtönőröket sebesítettek meg az elítéltek. Hétfőn támadt az őrökre egy rab a Mont-de-Marsani börtönben, mert át akarták vizsgálni a táskáját: hét ember sebesült meg, köztük egy nőnek a szegycsontját, egy férfinak pedig az orrát tudta eltörni a feldühödött rab, akinek korábban köze nem volt a terrorizmushoz vagy a szélsőséges iszlámhoz. Kedden pedig Tarasconban került kórházba egy börtönőr, miután egy radikális elítélt megverte. Négy nappal korábban egy német al-Kaidás, Christian Ganczarski vágott meg ollóval és borotvapengével három őrt.

De nem csak az őrzőikre veszélyesek a radikálissá váló rabok: a fresnesi börtönben azon kaptak rajta két férfit, hogy már egy terrortámadás részleteit beszélik meg – néhány nappal később szabadultak volna.

A börtönőrök jelentése szerint nincs elég forrásuk és bevált mintájuk az elítéltek deradikalizálására, és úgy érzik, nem is kapnak segítséget a kormánytól.

Az életünket kockáztatjuk, havi 1500 euróért

– panaszkodott egy Párizshoz közeli börtön munkatársa.

Egyes börtönökben jógaórákkal és nyelvoktatással próbálják lekötni a rabok energiáit, de ez nagyon kevés esetben használ a radikalizmusra fogékonyak esetében. Emellett az is problémát jelent, hogy a börtönök többsége túlzsúfolt.

Franciaországban közel 500 embert börtönöztek be terrorista tevékenység miatt, és nagyjából 1200 elítéltről tudják, hogy szélsőséges nézeteket vallanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil