Létrehozva: 2018.01.14.

Nagy pofont kaphat Brüsszel: erre készülnek a britek

Akadoznak a Brexit-tárgyalások, de az sem kizárt, hogy nem is lesz több egyeztetés, hanem Theresa May-ék heteken belül kilépnek az EU-ból.

Mindez egy petíciónak köszönhető, amelyet már több mint 132 ezer ember írt alá. A szeptemberben indított online petíció szignálói azt kérték a miniszterelnöktől, hogy azonnal hajtsa végre a Brexitet, ne vigye végig a teljes tárgyalási folyamatot Brüsszellel.

 

Ahhoz, hogy az alsóház megtárgyalhasson egy-egy ilyen kezdeményezést, legalább 100 ezer aláírásra van szükség, így a téma most a parlament elé kerül, az első vitát január 22-én tartják. Az „Azonnal hagyjuk el az EU-t” petíciót márciusig írhatják alá a britek.

A felterjesztő Jack Taylor szerint Brüsszelnek az a célja a tárgyalásokkal, hogy büntesse a briteket a Brexitért, a végeredmény pedig úgyis ugyanaz lesz: az Egyesült Királyság kilép az EU-ból – tehát felesleges ezzel még 18 hónapot várni.

Egyelőre azonban nem valószínű, hogy May-ék a tárgyalások berekesztése mellett döntenek, de a Brexiterek szerint már az is becsülendő, hogy a parlament hajlandó vitát nyitni a kérdésről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek