Létrehozva: 2021.06.25.

Müzlit reggelizett a 3 éves kislány, nem sokkal később meghalt

Szörnyű tragédia érte a mindössze 3 éves Bernice szüleit, a kislány az egyik barátjánál volt, mikor reggeli után rosszul lett.

A 3 éves kanadai Bernice Nantanda felkéredzkedett az egyik kis szomszédjához játszani, majd a barát szülei szóltak, hogy a gyerekek annyira jól érzik magukat, hogy a kislány ott aludna – ezt a szülei meg is engedték neki – írja a Daily Star.

Édesanyja Maurine Mirembe a lapnak elmondta: a barátja, akinél hagyta, hogy a lánya ott maradjon, reggel felhívta, hogy tudassa vele, a kis Bernice reggeli után elkezdett hányni.

Anyukája szerint Bernice nagyon gyenge volt és a szája is elszíneződött, amikor felrohant hozzá megnézni.

„Amikor felmentem, ott találtam Bernice-t egy székben feküdni ... annyira gyenge volt, és amikor megnéztem, már a szája szürke volt.” Még a középső ujját is megszorítottam, hogy lássam, van-e vérkeringése, de semmi.„ – mondta az édesanya.

Bernice-t és a másik kisgyereket is kórházba szállították, és a barát végül teljesen felépült. De a hároméves gyermek nem sokkal ezután meghalt.

A rendőrség közben kiderítette, hogy a müzli, amit a másik gyerek szülei adtak nekik reggelire, mérgezett volt.

A 45 éves torontói Francis Ngugit letartóztatták és a hétvégén vád alá helyezték.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat