Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.03.

Muszlim fiatalok támadtak meg a nyílt utcán egy rabbit Münchenben

Shmuel Aharon Brodmant, a müncheni izraelita kultúrközösség rabbiját két héttel ezelőtt négy arab migráns támadta meg a nyílt utcán. Brodman azt mondja, hogy a történtek óta nem mer kipában az utcára menni, nehogy a vallása miatt ismét atrocitás érje.

Egyes nyugati politikusok gyakran támadják Magyarországot a jogállamiság hiányával. Feltehetően nem olvassák Németország legnagyobb példányszámban terjesztett napilapját, a Bildet. Abban ugyanis szerepel egy interjú egy müncheni rabbival, aki arról mesél, hogy nem mer a nyílt utcán olyan dolgokat hordani, ami utalna a zsidó vallására.

A nyílt utcán támadták meg a müncheni rabbit.
Fotó: Sven Hoppe / dpa

Erről azután döntött végérvényesen, hogy két héttel ezelőtt München nyílt utcáján megtámadták arab fiatalok. Elmondása szerint egy villamosmegállóban arabul beszélő fiatalokra lett figyelmes.

Amikor megláttak, az egyik azt kiabálta felém: Fuck Israel. Nagyon közel jöttek hozzám, és követtek. Nem mertem elővenni a zsebemből a telefonomat, és segítséget kérni, mert attól tartottam, hogy akkor tettlegességig fajulhat a dolog. Sokan végignézték az atrocitást, de senki nem lépett közbe”

– emlékezett vissza Shmuel Aharon Brodman. A rabbi azt mondja, hogy régebben tanult karatézni, és alapvetően optimista alkat, de ma már csak úgy megy utcára, ha a kipára ráhúz egy baseball sapkát. A férfi 2016-ban érkezett Münchenbe Amszterdamból, mivel a holland fővárosba is sok muszlim bevándorló él, és szerinte az ott élő zsidóság sem megy például kipával a fején az utcára. Brodman utópisztikus álomnak tartja, hogy a zsidók teljes nyugalomban élhessenek Németországban.

Tudják, abban az országban, ahol a jogállamiság feltételei maradéktalanul teljesülnek, és a hatóságok szavatolják az embereknek védelmét, nyugalmát és a vallásgyakorláshoz fűződő alapvető jogaikat...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány