Létrehozva: 2017.06.19.

Most jelentették be: Elfogták a kocogó nő kegyetlen gyilkosát

A nõ halálának rejtélye hónapokig tartotta lázban a közvéleményt. Most fény derült a brutális gyilkosság részleteire.

A 27 éves nő még novemberben tűnt el Németországban, Endingen városában, ahol futni indult, ám onnan soha nem tért vissza. Holttestét pár nappal eltűnése után találták meg, a rendőrség azonban szinte tehetetlen volt, hiszen sem az indítékról, sem a gyilkosról nem lehetett tudni semmit. Nyolc hónappal később bukkantak igazán értékelhető nyomra: kiderült, hogy

a vasrúd, amit a helyszínen találtak - és amivel a gyilkos végzett áldozatával - egy meghatározott teherautó-típushoz köthető.

A Bildre hivatkozva a Blikk azt írta, hogy a nyomozók eljutottak egy román teherautósofőrig, aki nemzetközi fuvarozással foglalkozik. Ellenőrizték a 40 éves férfi mobiltelefonjának cellainformációit, amiből kiderült, hogy a gyilkosság időpontjában a tetthely közelében járt. Ezen felül az is segített a bizonyosság megszerzésében, hogy a férfi nyálmintáit összevetették az áldozaton talált nyomokkal, amik egyezést mutattak.

Kiderült, hogy a sofőr ölhetett meg egy másik nőt is: a 20 éves lányt Ausztriában, Kufsteinben gyilkolták meg még 2014-ben, de a gyilkosnak mindeddig nem akadtak nyomára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét