Létrehozva: 2020.11.02.

Most érkezett: súlyos tüneteket produkált a koronavírus a királyi családban

Hallgatott az udvar a herceg megbetegedéséről.

Udvari források szerint Vilmos cambridge-i herceg, a brit trón majdani várományosa is átesett tavasszal az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségen.

A 38 éves Vilmos herceg áprilisban betegedett meg és meglehetősen komoly tünetei is voltak – számolt be Vilmos londoni rezidenciájának és hivatalának illetékesét idézve a The Sun és a BBC.

Vilmos – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz – a palota illetékesének elmondása szerint azért nem hozta annak idején nyilvánosságra betegségét, mert úgy gondolta, hogy „voltak ennél fontosabb dolgok is az országban”, és nem akart senkinek aggodalmat okozni.

Nem sokkal korábban, március végén Károly herceg szervezetében is kimutatták a koronavírust, de a 72. életévében járó trónörökösnek csak enyhe tünetei voltak és a skóciai rezidenciáján töltött egyheti elkülönítés után felépült.

Szinte ugyanebben az időben Boris Johnson brit miniszterelnök is megbetegedett, őt azonban kórházba kellett szállítani és három napot intenzív osztályon töltött.

A The Sun és a BBC hétfői beszámolója szerint Vilmos herceg is megszenvedte a Covid-19 betegséget; volt olyan időszak, amikor nehezen kapott levegőt. Ennek ellenére azonban ragaszkodott ahhoz, hogy minden a normális kerékvágásban maradjon körülötte, és bár egy hétig pihent, telefonon, illetve videókapcsolaton maradéktalanul eleget tett hivatalos programjainak.

Vilmos nem ment kórházba sem, vidéki rezidenciáján, a kelet-angliai Anmer Hallban lábadozott, eleget téve a kormányzati rendelkezések által előírt elkülönítési kötelemnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét