KÜLFÖLD

Most érkezett: meghalt az egyik legkegyetlenebb terrorista

Az Iszlám Állam dzsihádistája állt több európai merénylet mögött, távolról ő irányította a párizsi és a brüsszeli vérfürdőt is.
  • Szerző: Ripost

Meghalt Oussama Atar, aki az Iszlám Állam tagjaként Szíriából irányította a 2015 novemberében Párizsban, és a 2016 márciusában Brüsszelben végrehajtott terrortámadásokat.

 

A belga és a francia szolgálatok szerint a 33 éves, marokkói származású, belga terroristát néhány héttel ezelőtt a szíriai és az iraki határ közelében ölték meg.

Oussama Atarnak, a brüsszeli öngyilkos támadások során meghalt Bakraoui testvérek rokonának neve nem volt ismeretlen a terrorelhárítás előtt, évek óta rajta volt a gyanús személyek listáján.

A titkosszolgálati források korábban azt közölték, hogy Szíriából Atar – álnevén Abu Ahmed – az egyetlen olyan irányítója volt a támadásoknak, akit a nyomozás során azonosítottak. Az Abu Ahmed név a belgiumi dzsihadista sejt által használt egyik rejtekhely közelében, egy szeméttárolóba dobott számítógép adatainak feltárásakor is előkerült a nyomozás során. A nyomozók a gépen olyan beszélgetéseket találtak, amelyeket a terrorcsoport tagjai feltehetően Abu Ahmeddel folytattak, ezekben végrendeletekről és az akciók elkövetési módjáról esett szó.

Az Abu Ahmed álnév rövid idő alatt megjelent más nyomozati anyagokban is, miután 2015 decemberében, Ausztriában kihallgattak egy algériai és egy pakisztáni férfit, akik 2015. október 3-án, menekültekkel együtt szálltak partra a görögországi Léroszon, ugyanott és ugyanakkor, amikor a magát a Stade de France párizsi stadionnál november 13-án felrobbantó két öngyilkos merénylő is. A két férfi a kihallgatás során bevallotta, hogy őket bízták meg a párizsi merényletek lebonyolításával, és Abu Ahmed Szíriából szervezte meg az európai utazásukat.

2016. március 22-én Brüsszelben, a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben 32-en meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar is. 2015. november 13-án, Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember vesztette életét. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között.

Mindkét támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.