Létrehozva: 2018.08.20.

Molotov-koktélokat dobtak egy tengeri járőrre migránsok

Elõzõleg Molotov-koktélokat dobtak egy tengeri járõrre Tunézia partjainál! Egy ember meghalt. A tavalyi évhez képest körülbelül ötször annyi "tengeri szökevény" tunéziait fogtak el, mint egy évvel korábban.

A fiatal tunéziaiak 45 százaléka Európába szeretne költözni – írtuk meg még tavaly. Háromnegyedük ki tudná fizetni az embercsempészeket, egynegyedük pedig azt állította, hogy ismerősein keresztül kapcsolatot is tud velük teremteni.

Egy halállal végződő összecsapásról írt most a Krone.at. Az történt, hogy a tunéziai partokhoz közel a nemzeti gárda tengeri járőre fel akart tartóztatni egy kisebb hajót, amelyen nem csak tunéziai hanem más afrikai migránsok is voltak.

De ennek ők nem örültek, ezért előbb Molotov koktélokat dobáltak át a járőrhajóra, majd felgyújtották a saját hajójukat is és úszva próbáltak meg elmenekülni.

Ennek következtében az egyikük életét vesztette.
Végül négy tunéziai, nyolc elefántcsontparti és két kongóit letartóztattak. Az egyiküket égési sérülésekkel kórházba vitték, többeket pedig még keresnek.

A nemzeti gárda egyik vezetője szerint a tavalyi évhez képest eddig körülbelül ötször annyi “tengeri szökevény” tunéziait fogtak el, mint egy évvel korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek