Létrehozva: 2020.02.18.

Mit főzzünk szükségállapot bevezetése idején? A németek elárulják

A modernkor embere az élet minden területén egyre inkább ki van szolgáltatva a technikai eszközöknek. Elektromos készülékek nélkül például manapság nehéz tápláló ételt tenni az asztalra. A német szövetségi hivatal ebben szeretne segíteni, és olyan szakácskönyvet készül megjelentetni, amely segít szükségállapotok bevezetésének idején is.

A Der Spiegel című német lap legújabb kiadásában arról számol be, hogy a német Szövetségi Polgárvédelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal szükségállapotok esetén bevetendő szakácskönyvet tervez megjelentetni. Példának okáért arra emlékeztetnek, hogy tavaly Berlin egyik kerületében jelentős áramkimaradások voltak, sokan pedig arra panaszkodtak, hogy nem tudták magukat vagy a családjukat tápláló ételekkel ellátni. A hivatal természetesen azt sem tartja kizártnak, hogy az elkövetkezendő időkben valóban szükségállapotot kell bevezetni. Erre okot adhat egy nagyszabású terrortámadás vagy egy járvány miatt elrendelt karantén is. A szakácskönyv kizárólag olyan recepteket tartalmaz majd, amelyek elkészíthetőek áram és csapvíz hiányában is.

Az ételek elkészítése mellett hasznos tanácsokkal és tippekkel is ellátják majd az olvasókat.

A könyv megjelenésének pontos dátumáról még nem érkezett információ, mint ahogy azt sem tudni, hogy ingyenesen hozzáférhető vagy fizetős tartalomról van-e szó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl