Létrehozva: 2018.01.22.

Mindenkit megdöbbentett Macron: Franciaország is kilép az EU-ból?

Hiába az unió reformjainak egyik élharcosa, Emmanuel Macron szerint a franciák szívesebben lennének az EU-n kívül, mint belül.

A francia elnök a BBC-nek adott interjúban tett furcsa kijelentést, ami sokkolta a világot. Andrew Marr a Brexitről faggatta Macront, arra volt kíváncsi, mennyire ért egyet a brit emberek kilépési vágyával. A politikus itt még nagyon diplomatikusan fogalmazott, nem akarta véleményezni a döntést, csak annyit mondott, hogy valószínűleg a globalizáció káros hatásai miatt is akartak függetlenedni a britek. Azonban mikor az újságíró azt kérdezte, hogy hasonló referendumon vajon hogyan voksolnának a franciák, egyértelmű választ adott:

Igen, ugyanez lenne az eredmény. De Franciaországban nagyon más a helyzet. Nem fogadnék magamra, de nagyon keményen harcolnék, hogy győzhessek

– mondta Macron, aki az EU megerősítésének és a többsebességes Európa elvének egyik leghangosabb szószólója.

 

A francia elnök szerint a középosztály, az idősebbek és a munkásosztály csalódott a közösségben, mert úgy érzik, az utóbbi évtizedekben több káruk származott a tagságból, mint előnyük, és elegük lett a túl sok szabályozásból. Ha népszavazást tartanának, ők kerülnének többségbe, így könnyen megtörténhetne a Frexit is.

Macron még David Cameronnak is odaszúrt egyet: szerinte a korábbi brit miniszterelnök rosszul tette, hogy rögtön egy eldöntendő kérdéses referendumon kérte ki a britek véleményét az EU-tagságról, ahelyett, hogy előbb azt kérdezte volna, miben kéne fejleszteni a közösséget. Állítása szerint ő előbb egy közvélemény-kutatást végezne a franciáknál, csak azután mérlegelné a népszavazás kiírásának lehetőségét. Azonban a francia elnök már így is számos kritikát kapott, amiért nem rendezett a kérdésben referendumot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút