Létrehozva: 2021.09.24.

„Mindannyiunk szíve összetört” – meghalt egy 38 éves édesapa, négy gyermeket hagyott hátra

Koronavírussal került kórházba a családfő, de alig egy hét leforgása alatt elveszítette a csatát a fertőzéssel. Egész családját sokkolta a tragédia.

Egy négygyermekes édesapa fertőződött meg a koronavírussal, amibe egy hét leforgása alatt belehalt. Mindez azért történhetett meg, mert azt mondta: nem volt szüksége az oltásra, mert nem járt ki.

Antony Ayiotis szeptember 17-én halt meg a kórházban, majdnem egy héttel azután, hogy koronavírussal megfertőződött. Nővére, a 36 éves Stacie elmondta, hogy a tragikus haláleset teljesen összetörte és lesújtotta a családját, ugyanis álmukban sem gondolták volt, hogy elkaphatja a betegséget.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Mindannyiunk szíve összetört. Nem tudom, mit mondjak. Minden olyan gyorsan történt. Minden nap, amikor kórházban volt, egyre rosszabbul lett. Egy percig sem gondoltuk, hogy így fog meghalni” – mondta megtörten Antony testvére.

Otthonában, majd pedig a kórházban riasztó gyorsasággal romlott az állapota, ami családját mélyen megrázta. Antonynak ugyanis nem volt semmilyen alapbetegsége, nem dohányzott, de még csak nem is ivott.

Gyermekei anyjának az volt az egyetlen szerencséje, hogy mindkét oltást felvette, így nem kapta el szerelmétől.

Nővére, Stacie és családja adomány gyűjtésbe kezdett a GoFundMe oldalon, hogy félretegyenek egy kis pénzt félárván maradt négy gyermeke számára és a temetésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya