Létrehozva: 2017.03.13.

Migránstámogató politikusai miatt szenved Svédország

Egy írónõ kimondta, amit eddig mások nem mertek.

Az év elején egy Svédországban élő cseh írónő, Katerina Janouch azt állította, hogy egyre több svéd lakos szeretné megtanulni, hogyan használhatják a fegyvereket. A svéd miniszterelnök ezt ekkor orosz propagandának nevezte – de a jelek szerint a lakosok egyetértenek az írónővel.

 

2015-ben 160 ezer migráns nyújtotta be menedékkérelmét a 9,5 millió lakosságú Svédországban – ennél azonban sokkal többen érkezhettek az országba, és a tendencia 2016-ban sem változott. A svédek szerint az ország szinte hónapról hónapra változott, egyre kevésbé lett biztonságos az élet.

„A migránsok száma és az egyes területeken való népsűrűség-növekedés olyan volt, mint a hógolyó, ami elindul a hegy tetejéről: már magától gurul és nő, nem lehet megállítani” – mondja az elszaporodó erőszakos cselekmények kapcsán Peter, egy svéd nyugdíjas.

A férfi szerint a hagyományos európai értékek kerültek veszélybe a liberális svéd kormány miatt, amely mindenkinek azonnal menedéket és szociális juttatásokat adott. Sok svéd szerint a politikusok már azért sem keresnek megoldást a tragikus helyzetre, mert azzal kvázi elismernék, hogy ők hibáztak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?