Létrehozva: 2019.09.09.

Migránsszigetek kialakulásától rettegnek a görögök

Az elmúlt hetekben annyi migráns érkezett a különböző kisebb görög szigetekre, hogy százával szállítják őket az ország belsőbb, szárazföldi részeire. Athén azt kéri az Európai Uniótól, hogy erősítsék meg a törökökkel 2016-ban kötött megállapodást.

Folyamatosan érkeznek gumicsónakokkal az illegális bevándorlók Törökország felől a különböző kisebb görög szigetekre. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szerint csak augusztusban, vagyis egy hónap alatt 8103 illegális bevándorló érkezését számolták össze a hatóságok. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy szombaton éjszaka pár óra leforgása alatt kilenc gumicsónakkal összesen több mint 450 migráns szállt partra Leszbosz és Számosz szigetén. Az ott kialakított befogadó táborok annyira túlterheltek, hogy a kormánynak százával kell a migránsokat Görögország belsőbb részeire szállítania. A szigeteken maradtak pedig sokszor az erőszaktól sem visszariadva követelik, hogy őket is vigyék a szárazföldre, szeretnének ugyanis mindannyian elindulni Nyugat-Európa felé.

Fotó: EPA

Az athéni kormány adatai szerint júliusban a határőrök 837 olyan migránst tartóztattak fel, akiknek az úti célja egyértelműen Németország lett volna.

A helyzet békés rendezése azonban továbbra is igen kérdéses. Recep Tayyip Erdogan a múlt héten többször is kijelentette, hogy az országukban tartózkodó 3,5 millió szíriai migráns ellátásában nemzetközi segítségre számítanak. Egymillió bevándorlót például visszavinnének Észak-Szíriába, ahol a törökök által felügyelt részen egy biztonsági zónát alakítanának ki, ahol a szíriaiak új életet kezdhetnének.

Fotó: Getty Images

„A teljes költséget azonban nem állhatja egyedül Törökország”

– jelentette ki Erdogan, aki szerint, ha nem érkezik időben segítség, akkor megnyitják határaikat, és több százezer, akár millió migráns is megindulhat Európa felé. Athénban arra kérik az Európai Unió vezetőit, hogy erősítsék meg a 2016-os megállapodásukat Törökországgal, aminek értelmében jelentős összegért cserébe a törökök feltartóztatják az illegális bevándorlókat. A görög kormány egyik magas rangú képviselője szerint szem előtt kell tartaniuk a saját népük érdekeit is. Manos Logothetis úgy fogalmazott:

„Lérosz szigetén a lakosság 20 százaléka gumicsónakos migráns, és ha egy kicsit nem figyelnek oda, akkor hamarosan ezekből a helyekből migránsszigetek lesznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre