Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.10.

Migránsoknak épített sátorvárossal csúfítják el a magyarok egyik kedvenc szigetét

Az olasz kormány elkezdte a kivitelezését egy sátorvárosnak Szicília szigetén. Az elmúlt hetekben annyi illegális bevándorló érte el Olaszország partjait, hogy a már létező befogadó központok többszörösen túltelítettek.

Az olasz sajtóban megjelent információk szerint a sátorvárost szicíliai Vizziniben tervezik megépíteni. A településen található egy használaton kívüli katonai bázis, amely az olasz kormány szerint éppen alkalmas arra, hogy migránsok szükségszállásává alakítsák át. Több jobboldali ellenzéki párt is azonnal nemtetszését fejezte ki a tervekkel kapcsolatban, és felszólították a kormányt, hogy haladféktalanul kezdjen egyeztetésbe a helyi hatóságokkal és a lakossággal. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek nevű párt elnöke biztos benne, hogy a sátorvárosban több száz migráns fog élni, holott Vizzini önmaga is csak pár ezer lakóval rendelkezik.

Képünk illusztráció
Fotó: Carlo Hermann / Getty Images

Meloni úgy fogalmazott, hogy bebizonyosodott az, amit eddig is tudni lehetett: a jelenlegi baloldali kormánykoalíció támogatja a tömeges bevándorlást.

Az Olasz Testvérek karöltve a Matteo Salvini vezette Ligával bejelentette, hogy az elkövetkezendő napokban tiltakozások sorát és különféle megmozdulásokat terveznek annak érdekében, hogy a kormányt eltántorítsák a tervétől. Matteo Salvini emlékeztetett, hogy amikor belügyminiszter volt, akkor bezáratta Olaszországban Európa egyik legnagyobb sátorvárosát.

Az általam bezáratott tábor újranyitása nem lehetséges, ezért most építenek egyet a szomszédban. Ha hatalomra kerülök, az lesz az első dolgom, hogy az összes ilyen sátorvárost felszámolom

– nyilatkozta Salvini.

A migránsok megállíthatatlanul jönnek Afrika felől
Fotó: Johannes Filous / Getty Images

A Liga egyik másik képviselője szerint sem mennek rendben a dolgok.

Szicília lakossága évek óta arra panaszkodik, hogy az infrastruktúra fejlesztésre szorul, de nem kapnak megfelelő támogatást. Most meg a semmiből pár nap alatt egy egész sátorvárost felhúznak

– bosszankodott Stefano Candiani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette