Létrehozva: 2018.08.08.

Micsoda migránspolitika, dicsérve kért segítséget a spanyol külügyminiszter

Josep Borrell spanyol külügyminiszter szerint Angela Merkel megmentette Európa becsületét azzal, hogy 2015-ben megnyitotta az ország határait a migránsok elõtt. Borrell szerint a németek annyira jók, hogy még a hozzájuk érkezõ migránsokat is Németországba küldené.

Egy düsseldorfi lapnak adott interjút Josep Borrell, és elmondta, hogy ha a többi európai uniós tagállam nem akar segíteni, akkor a franciáknak, a németeknek és a spanyoloknak kell egy kis közös koalíciót alkotniuk. A szigorított olasz bevándorlásellenes intézkedések miatt az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt a spanyol partokra érkező migránsok száma. A tömeges bevándorlással nem is tudnak mit kezdeni a spanyolok, mert a menekültszállók és központok megteltek, az állam pedig ennyi embert hosszú távon képtelen ellátni.

 

A új, baloldali kormány azonban hallani sem akar arról, hogy megállítsák az Afrika felől érkező migrációt. Sőt, a spanyol külügyminiszter szerint nem baj, ha jönnek a migránsok, egy részüket majd átküldik a németekhez és a franciákhoz. Borrell szerint ugyanis nagyszerű volt Angela Merkel 2015-ös határnyitása, és ha már benne vannak, akkor vállaljanak még egy kis szolidaritást, és vegyenek át tőlük migránsokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?