Létrehozva: 2020.03.17.

Mi lesz, ha a legnagyobb migránstáborban is megjelenik a koronavírus?

Az Orvosok Határok Nélkül nevű nem állami szervezet vezetője szerint a Leszbosz szigetén található Mória migránstábor egyes részein 1300 emberre jut egy vízcsap, szappan pedig egyáltalán nincs. A vírus terjedése nagyon súlyos következményekkel járhat.

A görög szigeteken lévő menekülttáborokban több mint 40 ezer migráns éli a mindennapjait. Ezek közül a legnagyobb és egyben legzsúfoltabb is a Leszbosz szigetén található Moria nevű tábor. Ott átlagosan 167 emberre jut egy WC, 240 emberre pedig egy zuhanyzó. De a tábornak van olyan része, ahol 1300 ember használ egy vízcsapot. Florian Westphal, az Orovosok Határok Nélkül nevű NGO egyik vezetője szerint szép, hogy a hatóságok azt állítják, hogy felkészültek a vírus megjelenésére, de a valóságban ez feltehetően nem így van. Szerinte a higiéniai hiányosságok miatt szinte elképzelhetetlen, hogy rövid időn belül ne üsse fel a járvány a fejét a táborban.

Florian Westphal
Fotó: Lisa Ducret / Getty Images

Az emberek nem tudnak rendszeresen kezet mosni, és a kellő távolságot sem tudják egymástól tartani a túlzsúfoltság miatt

hangsúlyozta Westphal. A rendelkezésre álló információk szerint egyébként a határzár ellenére a tengeren továbbra is érkeznek a migránsok a szigetre, csak sokkal brutálisabb körülmények között. Leszboszon ugyanis a helyi lakók is nagyon ellenségesen lépnek fel az illegális bevándorlók ellen.

Szörnyű körülmények között élnek a tábor lakói.
Fotó: Guy Smallman / Getty images

Amint arról a Ripost is beszámolt korábban, Leszbosz szigetén már regisztráltak az orvosok koronavírusos beteget. Szakemberek már akkor felhívták a figyelmet, hogy csak idő kérdése, mikor jelenik meg a járvány a menekülttáboron belül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

borsonline.hu

Kitálalt a Házasság első látásra szakértője

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa