Létrehozva: 2018.02.10.

Meztelenséget és erkölcstelenséget terjeszt a Valentin-nap!

Ezt tartják róla Pakisztánban, ahol megtiltották az összes televízió- és rádióállomásnak, hogy bármilyen módon hírt adjon róla. A muzulmán ország politikusai szerint még ezen a szinten sem egyeztethetõ össze az iszlám a keresztény gyökerû ünneppel.

Habár a pakisztáni virágárusok számára a Valentin-nap mindig nagy
bevételt hoz, egyes éttermekben pedig szerelmespároknak szóló vacsorákat is reklámoznak,
az országban az idén is betiltották a Bálint-naphoz kapcsolódó nyilvános ünnepségeket és a Valentin-napról szóló híradásokat.

Az angolszász országokban Szent Bálint a szerelmesek védőszentje,

ám a pakisztáni politikai vezetés szerint a kereszténység és az iszlám még ezen a szinten sem egyeztethető össze...

Mamnoon Hussain pakisztáni elnök szerint az eseménynek “semmilyen kapcsolata nincs a mi kultúránkkal, ezért kerülni kell.”

E hét közepén pedig megjelent a legfelsőbb bíróság emlékeztetője amely szó szerint megtiltja bármely pakisztáni tévé- és rádióállomásnak, hogy a Valentin-nappal foglalkozzon vagy annak eseményeit bármilyen módon közvetítse. Tavaly egy politikus egyenesen a “meztelenséget és az erkölcstelenséget terjesztő ünnepnek” nevezte a Valentin-napot.

Forrás: IBTimes

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért