Létrehozva: 2021.07.25.

Hatalmas meteort láttak Norvégia déli része felett

Nagy meteort láttak vasárnapra virradóra Norvégia déli része felett – közölte az NRK norvég közszolgálati televízió és a VG című helyi lap szemtanúkra hivatkozva.

Szerző Ripost

A rendőrséghez több bejelentés is érkezett a rendkívül erős fényjelenségről, illetve hangos zajról.

A VG egyik újságírója a jelenséget egy tűzlabdaként írta le, amely az egész eget megvilágította. A meteort helyi idő szerint egy óra után észlelték az éjszakai égbolton. A jelenséget nemcsak Norvégia déli részén, de Svédországban is látták.

Szakértők szerint a meteor részei az Oslótól nyugatra lévő térségekben csapódhattak földbe. Vegard Lundby, a meteorok megfigyelésével foglalkozó norvég hálózat szóvivője az NRK-nak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg gőzerővel dolgoznak a becslések szerint több kilogramm súlyú, tudományos vizsgálatok szempontjából értékes darabok felkutatásán.

A meteor súlya egyelőre ismeretlen, de a szemtanúk beszámolói jelentős méretekre engednek következtetni. Egyesek szerint akár több tucat kilogramm is lehetett a hullócsillag.

Szakértők feltételezik, hogy a meteor a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezetből származik.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek