Létrehozva: 2018.11.12.

Merkel számára kínos papírok kerültek elő a múltból

A német belügyminisztériumból elõkerült titkos iratok szerint nem volt jogi akadálya annak, hogy 2015-ben, a migrációs válság kellõs közepén lezárják a határokat a migránsok elõtt. A határnyitás színtiszta politikai döntésen alapult.

2015 őszén német kormányzat vezető pozíciójában lévő tagjai különböző terveket dolgoztak ki a határokat biztosítására.

A Welt am Sonntag nevű lap most az egyik ilyenről számol be. A német szövetségi belügyminisztérium nem hivatalos dokumentuma szerint a szóban forgó papíron az áll, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy megvédjék a határokat a menedéket kereső tömeg elől.

A forgatókönyv szerint a határt lezárhatták volna, az Ausztria felől érkező migránsokat pedig visszatoloncolhatták volna a nemzetközi egyezményekben foglaltak szerint a küldő országokba. Erre azonban nem került sor, a határok nyitva maradtak, ami egyértelműen politikai döntés volt. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után az ellenzék  támadni kezdte Angela Merkelt és a kormányt. A szabad demokraták vezetője, Christian Lindner szerint  ideje lenne, ha minden részletre kiterjedően feltárni a 2015-ös évben történteket,

a hiányzó részletek nélkül ugyanis sosem fog kiderülni a teljes igazság, így azt sem lehet majd pontosan tudni, hogy kit vagy kiket terhel a felelősség az országban eluralkodó káosz miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját