Létrehozva: 2017.05.24.

Merkel nem kertel, a mecsetek a városaink részét fogják képezni...

Az a nagy kérdés, hogy kik és mit hirdetnek a mecsetekben...

A kancellár asszony a legutóbbi interjúban is világossá tette, hogy nem hajlandó változtatni a menekültekkel kapcsolatos politikáján.

A mecsetek – sokal inkább mint eddig – a városaink részét fogják képezni – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitung riporterének. Jelenleg több mint 1000 mecsetet irányítanak Ankarából, és azokba szinte kizárólag a török vendégmunkások és családtagjaik járnak.

A Szíriából és Irakból érkezettek számára a gazdag arab országok építenek új mecseteket német földön. Ezekkel az a gond, hogy a szunnita iszlám két szélsőséges irányzatát: a konzervatív szalafizmust vagy a vahabizmust támogatják. A Reutersnek nyilatkozó egyik szíriai menekült úgy nyilatkozott,

hogy az új lakhelyéhez közeli kölni arab mecsetbe járó arcok pont úgy öltöznek, mint azok az iszlamista szélsőségesek, akik elől elmenekült Damaszkusz közeli otthonából.

A Die Zeit lap munkatára szerint a mecsetekben olyan kiadványokat osztogatnak, amely megerősíti a hívőkben, hogy

Allah az egyetlen jogforrás, és a Korán nem támogatja a parlamenti demokráciát, a nemzetállamok létrejöttét pedig a nyugati világ betegségének tartja.

Számtalan cikk jelent meg már arról, hogy a mecsetek egy részében az Iszlám Államnak gyűjtenek adományokat, de ennél is nagyobb bajjal kell majd szembenéznie Németországnak. Tavaly Észak-Rajna- Vesztfáliában a rendőri kommandó által megrohamozott fegyverraktár egy mecset melletti zöldséges hűtőszobájában volt, ahonnan egy egész háborús arzenált foglaltak le, köztük kézi nehézfegyvereket.

A sajtót erről tudósító Ismail Tipi, a Kereszténydemokrata Unió tartományi szóvivője azóta is számtalan életveszélyes fenyegetést kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre