Létrehozva: 2017.09.11.

Mentőhelikoptert riasztottak: 8 éves fiú szenvedett súlyos balesetet

A kisfiú felügyelet nélkül biciklizett az utcán, amikor a szerencsétlenség történt.

Vasárnap este hét óra környékén az ipolysági Janko Král utcában egy nyolcéves kisfiú hajtott biciklijével az útra, amikor arra jött egy autó. Az Opel Corsát vezető 52 éves hölgy nem tudta elkerülni az ütközést, a gyerek a motorháztetőnek csapódott, a fejét beverte a kocsi szélvédőjébe, majd az útra repült. A sofőr ezután elvesztette az irányítást a kocsi felett, és kidöntött egy táblát az út túloldalán.

A kicsi Marcust mentőhelikopterrel vitték a besztercebányai kórházba. Kiderült, hogy a kocsit vezető nő nem fogyasztott alkoholt – írja a Paraméter.

A rendőrségi szóvivő szerint a kisfiút nem lett volna szabad egyedül hagyni biciklizni, 10 évnél fiatalabb gyerekek ugyanis a törvény szerint csak kísérővel kerékpározhatnak, emellett településen belül is sisakot és fényvisszaverő ruhát kell viselniük. A rendőrség vizsgálja, ki a baleset felelőse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?